Nyereményjáték | II. Kategória | Nyertes Pályázat

A 2017. tavaszi Jó szórakozást magyarul! nyereményjáték nyertese, a II. kategóriában, Pál Barbara lett. Ezúton is köszönjük a részvételét és gratulálunk neki!

Emlékeztetőül, a II. kategória feladata.

Külföldieknek magyar nyelvet tanító tanároknak: Ezt így tanítottam!  Kb. 250-300 szóban írja le, hogyan használt fel egy olvasmányt vagy feladatot a könyvből! Mivel egészítette ki?

A nyertes pályázatot, Pál Barbarától az alábbiakban olvashatjátok.

 

                Ezt így tanítottam! – A békakirályfi
 

                             Pál Barbara 

A békakirályfi című olvasmányra egy egész, 90 perces tanórát építettem fel. 
Bemelegítő feladatként a mesében szereplő szavakból kiválasztottam párat, 
amit le lehet rajzolni (például királylány, palota, ágy, tányér); a “béka” 
és a “csók” szavakat azonban szándékosan kihagytam. Felírtam a kiválasztott 
szavakat papírdarabokra. A diákok egymás után húztak egy-egy szót, 
amit aztán lerajzoltak a táblára; a csoport többi része pedig kitalálta, mit ábrázol a rajz. 
Fontos volt, hogy minden rajz a táblán maradjon. 
Ezután a diákokat két darab háromfős csoportra bontva megkértem, hogy 
találjanak ki a rajzok köré egy történetet. 
Miután meghallgattuk egymás meséit, a táblára rajzoltam
(a többi rajz közé) a békát és egy szájat. 
Megkérdeztem őket, felismerik-e így az eredeti mesét. 
(A legtöbben csak arra emlékeztek, hogy a királylány megcsókolja a békát, 
és az királyfivá változik.) 
Ezután mondtam nekik, hogy meg fogjuk hallgatni a mesét; 
előtte azonban megbeszéltünk még egy-két új szót, ami fontos volt a megértéshez. 
Készítettem nekik egy hallott szöveg értését ellenőrző kérdéssort 
(például “Hol szeretett játszani a királylány?”, 
“Milyen volt a béka?” “Mit ígért a királylány a békának?”), 
majd kétszer meghallgattuk a történetet. 
A második hallgatás után a diákok párokban egyeztették a válaszaikat, majd egyéni munka következett: 
a 186. oldal 5. feladatában kiegészítették a mesét a hiányzó szavakkal, 
és közben ellenőrizték a kérdésekre adott válaszaikat. 
Közösen elolvastuk a mesét, és javítottuk az esetleges hibákat. 
Utolsó feladatként pedig megnéztük 
a Kerek Mese által készített Békakirály című videót a YouTube-on. 
A hangot levettem a videóról (ez a verzió túl nehéz lett volna a B1-es szintű csoportomnak), 
és a feladatuk az volt, hogy narrálják a videót. 
(A lejátszási sebességet átállítottam 0,75-ös gyorsaságra, 
így több idejük volt a mondatok megformálására;
amikor tapsoltam, a következő diák átvette a szót.) 
Az óra utolsó perceiben kicsit beszélgettünk a 185. oldalon található kérdésekről, 
majd házi feladatnak feladtam nekik, hogy írjanak a kedvenc gyerekkori meséjükről. 

Link a videóhoz: 
 https://www.youtube.com/watch?v=WHtgE5WZ1Eo 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.